7 rossz szokás és gondolat, ami bezúdítja az ajtódon a szegénységet!
Akik folyamatosan azzal vannak elfoglalva, hogy milyen hibákkal rendelkeznek, például, hogy nem néznek ki elég jól, nem keresnek elég pénzt, azok nem tudnak a fejlődésre, az előbbre jutásra koncentrálni, így csak hátráltatják saját magukat.
A szakemberek szerint az állandó spórolás, számolgatás az irracionális szorongás, és félelmek miatt alakul ki, és ez az a felesleges félelem, ami megakadályoz minket az előrelépésben.
Ha valaki eleve úgy gondolkodik, hogy a pénz az egyetlen, ami boldoggá teheti, akkor örökké szegény marad szó szerint, és átvitt értelemben is.
Mikor fogy a pénz, és még egy hét van a fizetésig, már emelkedik a pulzusszáma, mert azért aggódik, hogy nem lesz mit ennie, és kilátástalannak, szegények látja a helyzetét.
Ha valakinek két munkahelye is van, de a pénzből mégsem tud kijönni, akkor valamin változtatnia kell. Ha ez a személy folyamatosan többet költ, mint amennyit keres, mindig szegény marad.
Pszichológusok tapasztalatai szerint, azok az emberek, akik ki nem állhatják a munkahelyüket, utálják, unják, gyakorlatilag sikertelenségre, szegénységre vannak ítélve. Az a bizonyos érzés hátráltatja a siker elérésében őket, mikor reggel legszívesebben fel sem kelnének az ágyból, azért hogy elinduljanak dolgozni. A megoldás abban áll, hogy azt kell csinálni, amit szeretünk, ennyire egyszerű.
A legnagyobb vesztesek azok, akik eltávolodnak a családjuktól. A gazdag emberek titka az, hogy a családjukért bármit megtennének, összefognak, segítik, meghallgatják, megértik egymást.
2. A pozitív gondolkodás 12 pontja
3. A mentálisan erős emberek ezt a 10 hibát nem követik el
Nem jött be. Az élet megy tovább, ebből is tanultam valamit. Kellemetlen, de ez van.
Kesergésből eddig nagyon kevés embernek sikerült bármit is összehoznia. A pozitívan gondolkodó ismerősök egy rosszabb időszak alatt sem engedik, hogy valaki magába roskadjon.
Tisztában vannak azzal, hogy a változást és a sikert azt csak egyedül érhetik el, és nem lehet másra hárítani sem a feladatot, sem a felelősséget.
Megtanulták, hogy a harag elég hülye tanácsadó. Okos enged.
Ha kell, maradnak tovább és dolgoznak többet. Nem kímélik magukat, mert az eredmény számít.
Nincs idejük rá, és tudják, hogy nem vezet sehová, ha a személyes indulataik rabjaivá válnak.
Keményen hajtanak, és tudják, hogy megérdemlik.
Egy jó vezető törekszik arra, hogy a beosztottjai is jól érezzék magukat, egy mentálisan erős embert pedig nem különösebben zavar, hogy másnak mi okoz örömöt.
Valószínűleg tudják, hogy mennyi erőfeszítés kell egy elégséges szinthez, de az nekik nem elég.
Ha akadállyal, nehézséggel találkoznak, kihívásként élik meg, és nem panaszkodnak fűnek-fának.
4.